2020 elején a világ Ausztráliára figyelt, mindenki aggódva nézte, hogyan ég iszonyú nagy terület- majdnem fél éve. Sokak szerint ez egy hatalmas figyelmeztetés volt a klímaváltozásra, amit az emberek-is- okoztak, okoznak, hiszen 2019-ben az ottani átlaghőmérséklet több,mint 1,5 ’C-al magasabb volt az addig megszokottnál. Aztán márciusban végre véget ért, és elkezdődött valami más, amire senki nem számított- a világ egy járvány miatt bezárt.

A vírus, mint következmény és ennek a hatása

Márciusban, legkésőbb áprilisban a világ leállt, a hatás pedig először több, mint látványos volt. Tele voltak a hírportálok a delfinekkel, akik visszatértek Velencébe, vagy a Himalája csúcsával, amit a hírek szerint nagyjából bárhonnan újra látni lehetett, annyira kitisztult a levegő. Az emberek az otthoni kenyérsütés közben-hiszen tízmillió pék országa is lettünk ugye- komolyan bólogatva egyetértettek azzal, hogy ha ez így megy tovább, lassan megjelennek az unikornisok is a városok különböző pontjain. Kis túlzással persze.

Túlzás nélkül állíthatjuk viszont, hogy abban a pár hétben, hónapban, amikor az emberek tényleg alig mozdultak ki, a leállás miatt az ipar és a közlekedés lassulása az üvegházhatású gázok kibocsátásának igen nagy csökkenéséhez vezetett. Egészen extrém felvételeket mutatott a NASA arról, mennyire drasztikusan csökkent a –főként a járművek által kibocsátott- nitrogén-dioxid kibocsátás az elzárás előtti adatokhoz képest. (A nitrogén-dioxid-NO2- egy olyan irritáló hatású gáz, ami elsősorban járművek üzemanyagának az égéstermékéből származik.)

De hogyan járult hozzá az emberiség ahhoz, hogy egyáltalán megjelenjen egy ilyen vírus? Talán azzal, hogy sokáig, túl sokáig éltünk abban a hitben, hogy büntetlenül használhatjuk a bolygót kedvünk szerint. A koronavírus globális hatása olyan dolgokra világít rá- ha valaki figyel- amikre tudósok évtizedek óta próbálnak figyelmeztetni. Amikor az emberek gond nélkül pusztítják az ökoszisztémát, akkor ugyanazzal a lendülettel hatással vannak az állatok élőhelyeire, ami hatással van-milyen meglepő- az állatokra, a környezetünkre. Minden összefügg mindennel, ezt lassan megtanulhatnánk. Az éghajlatváltozás összekeveri az ökoszisztémákat, és lehetőséget ad betegségeknek- vírusoknak, ugye..- hogy átlépjenek a  láthatatlan határaikon.

Mivel az emberiség a fent leírtakat, vagyis a Föld kizsigerelését már jó ideje végzi, téves lenne azt hinni, hogy pár hónapnyi szünet ebben hatalmas eredményre vezethet. Tény, hogy tavaly az első negyedévben sokat csökkent a károsanyag kibocsátás szinte az egész világon, de júniustól azonban ez a lassulás megállt.

Az biztos, hogy a Földnek jót tett a pár hónap csend.  Jót tett, hogy jelentősen visszaesett a légi közlekedés, vagy az, hogy emberek milliói álltak át távmunkára, így a mozgások, mozgásterek is lényegesen beszűkültek. Elégnek persze nem volt elég, az elsietett örömködés után be kell látni, hogy a klímaváltozást ennyi nem fogja nem, hogy megállítani, de lassítani sem. Ahhoz ennek annyira sokáig kellene tartania, hogy a végén a gazdasági válság miatt mindenkinek a legkisebb gondja lenne már a klímaválság. Tanulságot azonban bőven le lehet vonni az elmúlt időszakból: ahhoz, hogy lassíthassuk az éghajlat változást, egyre több új eszköz, technológiai újítás bevezetésére lenne szükség. (Például villamosenergia termelés, fűtés, utazások 0 szén-dioxid kibocsátással.)

A WMO (Meteorológiai Világszervezet) főtitkára, Petteri Taalas nyilatkozta elég találóan: „…bár az életünk számos területe széttöredezett 2020-ban, a klímaváltozás zavartalanul folyik tovább” – jó tudni, hogy ha már semmi nem maradt ugyanolyan, legalább egy dolog van, ami állandó, és amit nem zavar egy világjárvány. Csak bár ne ez lenne az az egy.